Központi blogunk írását közöljük.
Már én kérek elnézést, de egy tiszteletkör erejéig visszatérnék a nagy nyilatkozatra és tágabb kontextusára. Történt ugyanis, hogy Orbán Viktor a pártján belül, illetve azon kívül
is elmondta, mi volt a fő motívum a NENY kötelező vagy melegen ajánlott kifüggesztése mögött: minden dolgozó vagy ügyfél, aki betér egy középületbe, szembesülhessen azzal, hogy itt már semmi sem fog úgy folyni, ahogy az elmúlt nyolc, húsz vagy ama bizonyos negyven évben folyt.
Helyes, semmi se folyjék úgy tovább, ahogy eddig, azonban tényleg ezt ontja a NENY? Éppen ellenkezőleg! Magának a fő célnak az elárulása az, ami a leghiteltelenebbé teszi ezt a kifüggesztősdit. Mivel szembesül ugyanis az egyszeri polgár? Azzal, hogy valakik újra megmagyarázzák a történelmet, megmondják, hogy mire gondolt, amikor „forradalmat csinált” a szavazófülkékben, és a saját napi politikai céljuknak megfelelően biggyesztgetnek fennkölt jelzőket korszakalkotó, radikális, de semmiképpen sem világmegváltó eseményekre. Sőt, a kortesszöveg kötelező kinyilatkoztatássá tételében a parlament és a kormány se más, mint a párt (Párt?) ökle. Meg persze azzal is szembesülhet a polgár, hogy ezt az egészet fideszesként is – nagy többségben – hiába ellenezte.
Persze ez is lerágott csont, ideológiai párbaj. De mi lesz akkor, ha igaz lesz, ami most csak körvonalazódik: mi lesz, ha a transzcendentális magasságba nyilatkoztatott „forradalommal” a háta mögött a mindennapi politika is ilyen „vöröses módon gyarlóvá” válik? Mit kezdjünk például azzal, hogy a szocialista önkénnyel szemben védelmezett kormányfüggetlen intézmények most az „új többség” igájába hajtják a fejüket? Korábban baj volt, ha a kormány támadta a PSZÁF vagy az ügyészség függetlenségét, most meg természetes, hogy a jogszabályokat feszegetve ütjük az „offshore-lovagot”? (Miközben az offshore-cégek közbeszerzéseken való részvételét korlátozó LMP-s módosítót elkaszálják...) Korábban szégyenletes dolog lett volna pártkatonát ültetni a köztársasági elnöki székbe, most meg nem? Korábban nem szabadott napi érdekek mentén törvénykezni, most meg de?
Jó és építő hadjárat darálta fel a budapesti „baloldalt”, amikor napvilágra kerültek a BKV-s ügyek vagy a Nagykörút-menti kerületek városromboló ingatlanpanamái. Most azonban, akinek teljhatalom van a háta mögött, már ebben is előzhet? Baloldali haveroknak régi épületeket átjátszani majd hagyni, hogy lerombolják őket, csúnya dolog volt, de az V. kerületi haver lerombolhatja a Bécsi utca páros oldalát? A Bécsi utcai tervekben ráadásul nemcsak azt a pénzéhes vállalkozót érhetjük tetten, aki a különféle építészeti korszakok emlékeit válogatás nélkül veszi semmibe, hanem azt az izzadságszagú „felülről lenézve találjuk ki Budapestet” törekvést is, amely szintén a totalitarizmusra emlékeztető gondolati séma. Az új városépítők doktriner és lesajnáló módon megpróbálnak kitalálni egy teljesen új valóságot ahelyett, hogy egyszerűen csak kinyitnák a szemüket, és meglátnák Budapestben a szerves fejlődés lehetőségét. Vagy csak ennyire sürgető már ellentételezni a haverok nyolc szűk esztendő alatt tett szívességeit?
A BKV-s ügyekhez hasonló gazságok felderítése is ellehetetlenül, ha titokká válik a köztulajdonú cégek gazdálkodása. Cui prodest? Ha nem valaminek az elkendőzésére, akkor mi végett kell olyan falakat emelni a nyilvánosság elé, melyekről Hagyó és Demszkyék haverjai vagy a sukorói kaszinóépítők is csak álmodtak?
Ha gyorsan nem rázza meg valaki a NER embereit, nem mással fog minden nap szembesülni a középületekbe betérő egyszeri polgár, mint hogy az új többség a teljhatalmával lassan már ugyanazt és ugyanúgy építi mint annak idején a régi. Ebből a szempontból ez a kifüggesztősdi egyáltalán nem is álságos. Inkább egy freudi elszólás.
